A SIT módszer két szempontból is megváltoztatta az életemet. Egyrészt a munkám szempontjából: elegem volt az operatív menedzsmentből és valami újat kerestem. Másrészt megváltoztatta a gondolkodásmódomat arról, hogy mi a kreatívitás, hogyan születik egy ötlet és mit lehet vele kezdeni.
Úgy kezdődött, hogy részt vettem Bukarestben egy innovációs konferencián, még 2013-ban. Abban az időben éppen Head of Innovation-t írt a névjegykártyámon, így kerültem oda.
A konferencia meglepően jó volt és a sok érdekes téma között az egyik különösen megfogott. Erez Tsalik tartott előadást a Systematic Inventive Thinking nevű módszerről és volt olyan szerencsém, hogy a műhelygyakorlatra is felíratkoztam. Merthogy előre kellett íratkozni. Persze nem teljesen véletlenül választottam pont ezt a műhelygyakorlatot, a systematic szó nagyon ígéretesen hangzott.
Annak idején szoftverfejlesztőként kezdtem dolgozni. Véletlenül vagy sem, de szinte az összes új projekthez egy új technológiát kellett megtanulnom. Meg volt ennek a jó oldala is: egyik sem vált unalmassá. De igazán elmélyülni sem sikerült egyikben sem. Főleg, hogy a projektek nem nagyon hagytak időt az elméleti alapozásra. Szerencsére már akkor tele volt a net félig vagy teljesen kész megoldásokkal.
Pár év elteltével elindítottam egy céget és mindenes programozóból mindenes menedzseré váltam. Mielőtt a céget felvásárolta volna egy multi, voltam benne ágazatvezető, irodavezető, pénzügyi menedezser, kontroller és még egy csomó minden.
És mindezen évek alatt egyetlen könyvet sem olvastam el sem a szoftverfejlesztésről, sem a menedzsementről. Nem mondanám, hogy eleve nem érdekelt, de valahogy mindig volt valami érdekesebb, nem nagyon éreztem a késztetést, hogy mélyebbre ássak, mint amennyit az adott helyzett megkíván. Bár – csak zárójelben megjegyezve – úgy gondolom, hogy többet tanultam a vezetésről egy-egy James Clavell vagy Robert Graves regényből, mint abból a pár "szakkönyvből", amit utólag mégiscsak elolvastam.
Persze ez a lanyha érdeklődés elég hamar feltűnt nekem is. Világos volt, hogy váltani kell, de merre? Mi az, amit annyira szeretek vagy szeretnék csinálni, hogy ne legyen különbség munka és hobbi között?
Lássuk csak. Utazni és kirándulni szeretek. De nem tudom elképzelni magamat sem szervezőként, sem vezetőként. Nem nekem való. Aztán fotózni is szeretek. De fotóból megélni...? Volt egy gyenge kísérletem a stock fotózással, de nagyon nem ment. Úszókarriert sem harminc fölött kezd az ember.
Mi van még? Végignéztem a könyvespolcomon: Arthur Koestler, Gustav Jung, Feldmár András, Carl Sagan, Daniel Denneth, Robert Pirsig… Elme, tudatosság, megismerés, kreatívitás. Elég világos az irány, de mit kezdjek vele? Kezdjem újra az egyetemet és tanuljak pszichológiát? Másfelől mégiscsak mérnök vagyok, függetlenül attól, hogy mi mindennel foglalkoztam az elmúlt években. Még ha nem is üzemeltem be soha bár egy szinkronmotrot, ha a tanultak el is koptak már, a gondolkodásmódom tipikusan mérnöki.
Ezen a ponton került a képbe a SIT. Kognitív pszichológiára alapozott, mérnökök által összerakott módszer, szisztematikus és kreatív. A tökéletes koktél.
A témáról először egy angol nyelvű blogot indítottam: demiurgicmachine.wordpress.com. Ebben írogattam le a tapasztalataimat a módszerrel és az ötletgenerálálssal, úgy általában. Ezzel a poszttal elindítom a magyar verziót is.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.