A Szétválasztás sablon nagyon sokoldalúan alkamazható. Problémák megoldása, termékfejlesztés, folyamat újragondolása; fizikai világ vagy virtuális – bármi jöhet. Csupán egy kis gyakorlat és fantázia szükséges hozzá.

Hosszú ideig az Elvonás sablon volt a kedvencem, mert nagyon látványos eredményeket lehetett vele elérni. Egykori főnököm, aki nagy borszakértő volt, azt mondta egyszer: az embereknek általában a Cabernet Sauvignon a kedvence, de van aki eljut a Pinot Noir-ig...

Persze az Elvonás és a Szétválasztás között nem tennék különbséget a hatékonyság szempontjából, de – nekem legalábbis – az Elvonást könyebb volt alkalmazni. A Szétválasztást használtam folyamatok optimizálására, de másra nemigen. Valahogy nem állt kézre. Aztán lassacskán beépült a gondolkodásomba és több helyzetben is azon kaptam magam, hogy éppen szétválasztok. Végül pedig találtam két igazán dögös példát is rá. Ezekről lesz most szó.

Egy hét vagy két hét?

Teljes történet elég bonyolult és hosszú, szerepel benne elveszett csomag, rejtélyes rosszullétek, sok félreértés és egyéb bonyodalmak. A lényeg az, hogy két barátommal a Haute Route-ra készültünk. Ketten két hetet akartunk a hegyen tölteni, a harmadik srácnak viszont csak egy hétre futotta a szabadságából. Pontosabban futotta volna többre is, de nem akarta elpukkantani az összes szabadnapját már agusztusban. A terv szerint Romániából indultunk volna autóval, megcsináljuk a turát, onnan tovább Brüsszelbe, ahol az autó tulajdonosa lakik, megiszunk pár belga sört és repülünk haza. Csak azt kellett eldönteni, hogy két hétre vagy egy hétre megyünk. Esetleg legyen kompromisszumos 10 nap?

Kintről nézve a történetet világosan látszik, hogy itt is egyszerű a megoldás. De akkor és ott önkéntelenül is presztízskérdést csináltunk belőle: vagy egy hét vagy két hét. Mindkét oldal a másikat meggyőzésére öszpontosított. Abban a pillanatban, hogy kiemeltük egy kicsit a fejünket ebből a konfliktusból, rájöttünk a megoldásra: két személy megy két hétre, a harmadik egy hétre és a hegyen találkozunk. Kész, ennyi.

Ha jól belegondolok, ez a történet legalább annyira illusztrálja a berögzöttségek erejét, mint a Szétválasztás sablonét.

Mi legyen a kulccsal?

Budapesten töltöttünk pár napot és egyik barátomnál laktunk. Utolsó este azzal a nagy kérdéssel szembesültünk, hogy mit csináljunk másnap a lakáskulcsokkal, mert a barátom korán reggel ment dolgozni, mi pedig indultunk volna haza, de lehetőleg úgy, hogy előtte jól kialusszuk magunkat.

Összesen három kulcs volt a csomón. Egyik zárta a lakás ajtaját, a második a folyosó végén levő rácsot, a harmadik pedig a bejárati kaput. A lakás ajtaját elég lett volna becsapni, de a rácsot kivülről is zárni kellett, tehát a kulcsokat nem hagyhattuk a lakásban. Dobhattuk volna a kulcsokat a postaládába is, de  a barátom nem lelkesedett az ötletért. Bizonyos kockázatot látott ebben a megoldásban. Végül pedig bevihettük volna a kulcsokat a munkahelyére, de ez legalább egy óra kitérőt jelentett volna számunkra. Az sem tűnt jó ötletnek, hogy a kulcsot elvigyük magunkkal.

A megoldás természetesen nagyon egyszerű, abban a pillantban rájöttünk, amikor tudatosult, hogy a kulcscsomó három különálló kulcsból áll. A rács kulcsát levettük a csomóról, bezártuk vele a rácsot és bedobtuk a postaládába. A többit meg otthagytuk a lakásban.

Az előző példánál csak utólag döbbentem rá, hogy tulajdonképpen a Szétválasztás sablont használtam a konfliktus feloldására. De ebben az esetben már sokkal tudatosabban használtam. Mint a bevezetőben írtam, eddigre már beépült a gondolkodásomba és rögtön előugrott, amikor szükség volt rá.

Origami kajak

Amint azt a fejlesztő elmeséli, az ötlet azután született, hogy egy kis lakásba költözött, ahova nem fért be a csónakja. Mivel a kajakozásról nem akart lemondani, ezért megoldást keresett és az origami adta neki az inspirációt. Egy moduláris kajakot készített, aminek a darabjait nem szétszedi, hanem összehajtogatja. A hajtogatás végeredményében a feldarabolás egy speciális esete: a darabok továbbra is össze vannak kapcsolva, de ugyanakkor térben újrarendezhetők. Ez a megközelítés teljesen új volt nekem.

TransferWise

Ha valakinek nem jött volna át a lényeg: A cégnek van egy-egy erszénye minden országban, tele helyi pénzzel. Amikor valaki pénzt akar küldeni, akkor azt az összeget beleteszik a küldő országban levő erszénybe és a megfelelő összeget kiveszik a fogadó országban levő erszényből. A két ország között nem történik pénzmozgás, még virtuálisan sem.

Annak eddig is a tudatában voltam, hogy amikor pénzt utalok, akkor nem bankjegyek vándorolnak egyik bankból a másikba, csupán bitek. Ennek ellenére valamilyen módon összekapcsoltam a küldött és a megkapott pénzt és az egész rendszert egységes egészként kezeltem. Végül is bankrendszernek nevezik, nem? Az valami zárt dolog kell legyen.

Kell bizonyos pénzügyi... érettség? képzettség?.. ahhoz, hogy valaki a szükséges absztrakciós szintre eljusson. A legtöbb ember, főleg Európának ebben a felében, egyszerű tranzakciókhoz van hozzászokva: adom a pénzt, kapok érte terméket vagy szolgáltatást. A pénz, amit adtam, annak a bizonyos árúnak az értéke. Ebben az esetben világos és egyértelmű a kapcsolat. Következésképpen ha pénzt küldök valakinek, akkor az elküldött és a megkapott pénz között is ugyanilyen kapcsolatnak kell lennie.

Ezt az egyértelmű kapcsolatot kérdőjelezte meg a TransferWise. Nem kell kapcsolatnak lennie. A két pénzösszeg teljesen független egymástól (mármint az átváltási árfolyamot leszámítva). A fogadó nem azt a pénzt kapja meg, amit küldtem, hanem annyi pénzt kap, amennyit küldtem.